Bűnmegelőzés Monostorapátiban

2017. 12. 15., p - 11:30
Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság

A körzeti megbízott a bűnmegelőzés fontosságára hívta fel a szépkorúak figyelmét.

Molnár Tibor rendőr főtörzszászlós, Monostorapáti körzeti megbízottja a polgárőrség tagjaival közösen 2017. december 13-án 17 órától tartott előadást a helyi nyugdíjasok részére. Tanácsokkal látta el az időseket, mit tehetnek biztonságuk növelése érdekében. Az áldozattá válás elkerülése miatt felhívta a résztvevők figyelmét az idegenekkel szembeni szükséges óvatosságra, és kérte, hogy ne engedjenek be otthonaikba ismeretleneket, házalókat, valamint a hatóság, illetve a szolgáltatók munkatársaitól minden esetben kérjenek igazolványt. Ezenkívül tájékoztatást adott az interneten történő vásárlás veszélyeiről, valamint felhívta a figyelmet a téli közlekedés veszélyeire, különös tekintettel a korlátozott látási viszonyok között a láthatóság fontosságára.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Két afgán férfi egy szerb kamionban

Jogellenesen próbált meg bejutni az országba két migráns Röszkénél. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérték őket.

 

Szakértői véleményünk szerint…

Egy igazságügyi orvos szakértői és egy igazságügyi műszaki szakértői iroda összevonásával jött létre az a szakértői intézet, amely 2017 óta a Nemzeti Szakértői és Kutató Központ (NSZKK) Miskolci Intézete lett.

 

Szakértők Szombathelyen

A Nemzeti Szakértői és Kutató Központ (NSZKK) Szombathelyi Intézetének jogelődje 2001. január 1-jén kezdte meg tevékenységét, hozzátartozott a Zalaegerszegi Orvoscsoport.

 

Veszélyes pihenni a leállósávban

A szakemberek a gyorsforgalmi utakon, a sztrádákon és autóutakon való közlekedést tartják a legbiztonságosabbnak Európa-szerte, hiszen az egységnyi útszakaszra vonatkozó balesetek száma itt a legalacsonyabb. A leállósávot azonban csak végszükség, azonnali megállásra kényszerítő műszaki hiba esetén szabad igénybe venni.

 

Nyílt nap a Miskolci Rendészeti Szakgimnáziumban

A Magyar Rendőrség a tiszthelyettesi állomány utánpótlása érdekében olyan fiatalokat keres, akik a rendőri szolgálatot választanák hivatásuknak, ezen lehetőség Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is adott.

 

Csalás: a pénz ment, de semmi nem jött

Fűnyíró traktort szeretett volna vásárolni egy internetes oldalon egy mezőkovácsházi férfi. Meg is egyezett egy gödi hirdetővel, akinek elküldte a kialkudott vételárat, de a fűnyíró nem érkezett meg. A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte.