Pusztán hatan - összefogás az idősek védelme érdekében

2017. 05. 23., k - 15:40
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

"Pusztán hatan - hat megye összefogása az alföldi időskorúak biztonságáért" elnevezéssel indult bűnmegelőzési program a Dél-Alföldön. A kezdeményezés célja a korosztály áldozattá válásának megelőzése.

A Belügyminisztérium és a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács által támogatott pályázat kiemelt eleme a szépkorúak felkészítése az áldozattá válás elkerülésének lehetőségeire, illetve a figyelem felhívása a vagyonvédelem fontosságára. A projekt önkéntes segítők képzésével válik teljessé, amely a közeljövőben minden városi rendőrkapitányságon megtörténik. A projekt nyitórendezvényén 2017. május 23-án a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya, a Szegedi Rendőrkapitányság és a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató nyugdíjasoknak tartott kortársképzést a szegedi Eötvös József Gimnáziumban.

Az érintett hat rendőr-főkapitányságán (Békés, Csongrád, Bács-Kiskun, Jász-Nagykun-Szolnok, Hajdú-Bihar, valamint a Szabolcs-Szatmár-Bereg) folyó bűnmegelőzési munkában évek óta kiemelt figyelmet kapnak a külterületen, a kisebb lakosságszámmal rendelkező apróbb településen élők, különösen az időskorúak szubjektív biztonságérzetének növelése. Ennek érdekében kezdetben három, majd négy megye fogott össze, de mára már - az országban egyedülálló módon - ez az összefogás hatmegyésre bővült. A projekt során a szakemberek egységes prevenciós programokat, képzéseket, lakossági fórumokat tartanak, kiadványokat jelentetnek meg, rádióinterjúkat adnak és közlekedésbiztonsági tanácsokkal látják el az érdeklődőket. A következő hetekben, hónapokban a megyék lakosai több helyen is találkozhatnak a rendőrség azon munkatársaival, akik a „Pusztán hatan” program végrehajtóiként közösen tesznek az idősek, és a külterületen élők biztonsága érdekében.

A projekt mind a hat megyében egy időpontban, 2017. május 23-án 10 órakor indult el. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam