„Pusztán Hatan Újratöltve” – Kecskeméten

2019. 03. 21., cs - 14:24
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács egyedi támogatásával a „Pusztán Hatan Újratöltve”, avagy hat megye rendőrségi összefogása az alföldi külterületeken és tanyákon élők biztonságáért című projekt – a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság koordinálásával – 2019. március 20-án Bács-Kiskun megyei állomásához érkezett.

 

Az áldozattá válás megelőzését célzó egyik projektelem a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság „Vigyázat Csalók!” című, idősek részére kidolgozott, nyolc jelenetből álló színházi bűnmegelőzési bemutatója. Az epizódok főszereplője egy rokonszenves, meglehetősen hiszékeny nyugdíjas házaspár, akik az idősekre leselkedő veszélyeket mutatják be humoros, élményszerű formában.

A színészek a hangulatos bohózattal hozzák közel a közönséget az adott problémakörhöz, ezáltal a nézőkben szinte észrevétlenül tudatosítanak bűnmegelőzési ismereteket. A jelenetek megírását Verebes István – Jászai Mari-díjas színész – vállalta, és Bal József vitte azokat színpadra.

A prevenciós programot a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának szakelőadói szervezték a 60 év feletti célközönség meghívásával, melyhez a Bács-Kiskun Megyei Katona József Könyvtár biztosított helyszínt.

 

Néhány hasznos tanács idősek részére:

  • A lakásajtót, a kaput akkor is tartsa zárva, amikor otthon tartózkodik!
  • A lakás bejárati ajtajára – saját maga és értékei védelme érdekében – szereltessen biztonsági láncot!
  • Idegent soha nem engedjen be a lakásba anélkül, hogy jövetel céljáról, személyi azonossága valódiságáról ne győződne meg!
  • A közüzemi szolgáltatók a dolgozóik érkezése előtt értesítik a fogyasztókat. Az alkalmazottak fényképes igazolvánnyal és formaruhával rendelkeznek. Ha kétségei vannak, hogy valóban az adott szolgáltató alkalmazottai érkeztek-e Önhöz, hívja fel telefonon a cég ügyfélszolgálatát!
  • Ne higgyen a nyereményekkel kecsegtető személyek ajánlatainak!
  • Házalóktól, alkalmi árusoktól soha ne vásároljon!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.