"DADA" program Kaposváron

2017. 12. 14., cs - 10:50
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az idei év utolsó elődadására került sor.

A rendőrség több éve sikeres, biztonságra nevelő iskolai programjának célja, hogy a gyermekek mindenkor felismerjék az őket körülvevő veszélyhelyzeteket, ennek alapján felelősen tudjanak döntéseket hozni, szem előtt tartva magatartásuk és cselekményeik következményeit is. Ehhez elengedhetetlen, hogy a fiatalok meg tudják állapítani a helyes és helytelen közötti különbséget annak érdekében, hogy ne váljanak sem áldozattá, sem elkövetővé.

A program keretében az előadó minden órán egy-egy aktuális, a fiatalokat érintő témát dolgoz fel. A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési előadója, Vitári László r. főhadnagy 2017. december 13-án tartotta az idei év utolsó tematikus előadását a kaposvári Lórántffy Zsuzsanna Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium 3. osztályos tanulóinak. Az oktatás témája az iskolai téli szünet közeledtével a jégen tartózkodás szabályainak és a gyerekeknek adott hasznos és életmentő tanácsok ismertetése volt.  

 

A jégen tartózkodás során az alábbi életmentő tanácsokat érdemes megjegyezni:

  • Ha a jég recsegését és ropogását érezzük alatt, azonnal feküdjünk a jégre, lehetőleg arccal a part felé, hogy minél nagyobb felületet foglaljunk el, majd lassan, nyugodt mozdulatokkal kússzunk a part felé!
  • Ha a jég beszalad alattunk, azonnal tárjuk szét karjainkat és ejtsük magunkat előre!
  • Minden lehetséges módon próbáljuk meg elkerülni, hogy a jégfelület alá csússzunk vagy lemerüljünk a vízbe!
  • Ha mégis a jégfelület alá kerülünk, tartsuk nyitva a szemünket és nézzünk felfelé és próbáljunk meg a felsőtestünkkel újból a jégfelület fölé jutni, végezzünk lábainkkal lökésszerű úszómozdulatokat!
  • Ha a jég újból és újból beszakad, vágjunk magunknak utat a part felé, addig, amíg ki nem jutunk a partra vagy teherbíró jégfelülethez nem érünk!
  • Ha más kerülne bajba, a jég közé került személyt hason csúszva közelítsük meg!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.