Gyermekvédelmi értekezlet Dunavecsén

2019. 08. 07., sze - 10:42
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A megyei és a helyi rendőrök, illetve a város intézményeinek vezetői a gyermekek védelmének témájában tartottak kerekasztal megbeszélést.

 

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának kezdeményezésére a Kunszentmiklósi Rendőrkapitányság illetékességi területén lévő gyermekvédelmi intézményben élő fiatalok szökésének megelőzése érdekében 2019. augusztus 6-án munkaértekezletet tartottak Dunavecsén.

 

A rendőrkapitányság bűnügyi illetékesei szervezésében a közel 4000 lakosú kisváros, Dunavecse Polgármesteri Hivatala adott helyet a rendőrség körözési és bűnmegelőzési szakemberei mellett a helyi önkormányzat, a TEGYESZ Bács-Kiskun megyei képviselője, a Duna Menti Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Általános Iskola, Szakiskola és Kollégium által működtetett Dunavecsei Gyermekotthon vezetője és a gyermekotthonok nevelői számára a tanácskozáshoz.

 

A megyei bűnmegelőzési osztály vezetője, Dr. Argalás Csilla r. alezredes által koordinált munkaértekezleten Váróczi-Bakos Rita c. r. őrnagy ifjúságvédelmi főelőadó szakirányítói javaslataival, illetve a rendőrkapitányság bűnügyi osztály vezetőjének észrevételeivel zajló értekezleten az együttműködők kiemelten foglalkoztak a gyermekek mindenekfelett álló érdekeivel, a gyermekprostitúció megelőzésével, a fiatalkorúak áldozattá,- és elkövetővé válásának megelőzésével, a gyermek-, és áldozatvédelmi jelzőrendszer gördülékeny működtetésével.

1


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.