„Útravaló” Somogyban

2017. 12. 09., szo - 13:31
Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság

Fiataloknak tartottak bűnmegelőzési előadásokat a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság szakemberei.

A megyei „Útravaló” program részeként 2017. december 6-án a kaposvári Duráczky József oktatási és gyógypedagógia intézmény, 2017. december 7-én pedig a hetesi általános iskola tanulói vehettek részt a preventív előadásokon. A résztvevő fiatalok megismerkedhettek a bűncselekmény és a büntetőjogi felelősség fogalmával, a 14. életévük betöltésével járó jogkövetkezményekkel, valamint a szakemberek a korosztályt leginkább érintő bűncselekményekre hívták fel a figyelmüket. Szó volt az internet-használat veszélyeiről, ezen belül is a közösségi oldalakon és chat felületeken elkövetett zaklatásokról, amellyel kapcsolatban rendőrség munkatársai hasznos tanácsokkal látták el a diákokat.

A Duráczky József Óvoda, Általános Iskola, Egységes Gyógypedagógiai Intézmény és Kollégium speciális képzési intézmény, amely többek között hallássérült fiatalok oktatását biztosítja. Ezt figyelembe véve a rendőrség bűnmegelőzési előadását jeltolmács segítette.

 

Az internet-használat veszélyeivel kapcsolatban a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési tanácsai:

  • „Erős” jelszavak használata

Ezt az alapvető szabályt nem pusztán a közösségi média, hanem minden online felületre csatlakozásnál érdemes betartani. A kis- és nagybetűket, speciális karaktereket, számokat is tartalmazó hosszú jelszavak nagyobb védettséget nyújtanak, azonban ezek használata sem javasolt több helyen. Az interneten elérhetők, választhatók jelszókezelő programok vagy jelmondatok is.

 

  • Adatvédelmi beállítások ellenőrzése

Egy új profil létrehozása során a legfontosabb a személyes adatokkal kapcsolatos beállítások biztonsága. Javasolt ellenőrizni, hogy a bejegyzéseket csak azok a személyek, csoportok lássák, akiknek szánták a tartalmat. A profilok részletes adataiba idegenek számára nem javasolt betekintést engedni, így az online bűnözők sem tudják felhasználni az adatokat a jelszavak kitalálásához, vagy ami még rosszabb, a személyazonosság duplikálásához, „ellopásához”. Ellenőrizzék rendszeresen a beállításokat, mivel a szolgáltatók időnként megváltoztathatják azokat.

 

  • Gondolják át kétszer is, hogy mit tesznek közzé

Amennyiben illetéktelenek ártó szándékkal jutnak adatokhoz, annak ellenére is kikerülhet az internetre egy képernyőfelvétel egy-egy profilról, hozzászólásról, üzenetváltásról, ha az adatok kezelése biztonságos és helyesek a beállítások. Ezért érdemes alaposan átgondolni, hogy mit és hogyan teszünk közzé a közösségi felületeken. Egy vélemény, üzenet, kép vagy videó – ha egyszer a világhálóra került – az később nem, vagy nehezen vonható vissza.

 

  • Legyenek kétkedők, sok a netes átverés

Általános szabály, hogy ami túl jó, hogy igaz legyen, az általában átverés. Így ha valaki új autót, számítógépet, vagy okostelefont ajánl valamilyen személyes adatért - születési hely, idő, személyi igazolvány száma - cserébe, az szinte biztosan csapda. Ezeket az adatokat ne adják ki, illetve mielőtt másra bízzák, győződjenek meg az ajánlat vagy a személy hitelességéről.

 

  • Kerüljék a neten az idegeneket!

Egy csinos hölgy vagy úr üzenetet küldött valamelyik közösségi felületen? Ha nem ismerik az illetőt, nem találkoztak még vele, legyenek nagyon óvatosak. A kibertérben sok a rejtőzködő, illetve a hamis személyazonossággal rendelkező egyén, akik másokat manipulálnak, és olyan dolgokra veszik rá a felhasználókat, melyeket higgadt gondolkodás után nem tennének meg. Ha biztonságban szeretnének lenni, akkor csak olyan embereknek engedélyezzék, hogy kapcsolatba léphessenek Önökkel, akiket személyesen is ismernek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Színesfémet lopott

Éppen egy komlói telephelyről lopott alumínium lemezeket egy férfi, amikor összetalálkozott a tulajdonossal.