10 hét 10 iskola

2019. 04. 06., szo - 09:36
Pest Megyei Rendőr-főkapitányság

Az érdi bűnmegelőzési programsorozat 9. oktatási hete is lezárult.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, prevenciós előadás-sorozat indult 2019. február 8-án az Érdi Ifjúsági Önkormányzat és az Érdi Rendőrkapitányság együttműködésében. A program célja alapvetően az, hogy a biztonságos internethasználat fontosságára felhívja a diákok figyelmét, egyben a megelőzés kiemelt szerepét is hivatott bemutatni, amely a digitális világban is egyre hangsúlyosabb szerepet kap.

A program keretében az Érdi Rendőrkapitányság bűnmegelőzési előadója, Szatmáriné Berczi Dolóresz c.r. százados, 2019. április 5-én három iskolába látogatott el. A Bolyai János Általános Iskolában, a Vörösmarty Mihály Gimnáziumban, illetve az Érdligeti Általános Iskolában megtartott rendhagyó tanórák keretében szó esett a digitális világban fenyegető veszélyekről, a zaklatásról, a gyermekpornográfiáról és egyéb, illegális és káros tartalmakról. A túlzásba vitt számítógéphasználatra, az állandó on-line életmódra, a függőség veszélyeire is felhívta a figyelmet az előadó. A gyerekek, elmondásuk szerint nagy veszélynek látják a kéretlen, felugró hirdetésekkel terjedő vírusokat, melyekre a megoldást is tudják: nem szabad megnyitni ezeket a tartalmakat.

Az Érdi Rendőrkapitányság szakemberei a pedagógusokat is be kívánják vonni a prevenciós programba, alábbi tanácsaikkal őket is segíteni kívánják.

A www.saferinternet.hu oldalról ajánljuk:

  • Ne feledje, hogy minden generáció a kommunikáció más-más formáit és módszereit részesíti előnyben, és használja ezeket aktívan a tanítás során is!
  • Szerezzen alapvető internetes ismereteket, annak érdekében, hogy a lehetséges veszélyeket minél inkább fel tudja mérni, ezáltal erősítheti a digitális immunrendszerét!
  • Hangolja össze diákjai életkorát és az internet alkalmazását!
  • Bátorítsa diákjait a helyes netikett alkalmazására, az internetes informális viselkedési szabályok betartására a más felhasználókkal való kapcsolattartásban! Valamint járjon elő jó példával a diákjaival folytatott kommunikáció során!
  • Állapodjon meg a tanárokkal, szülőkkel és a diákokkal közösen az internethasználatra vonatkozó szabályokban! Ennek során minden érintettet vonjon be a szabályok felállításának és megvalósításának folyamatába, és feleltesse meg ezeket a különféle korcsoportoknak!
  • Hívja fel diákjai figyelmét arra, hogy személyes adataikat csak nagyon körültekintően adják ki harmadik fél részére!
  • Beszéljen az interneten található tartalmak valóságtartalmáról, és mutassa meg diákjainak, hogyan lehet az online forrásokat kritikusan ellenőrizni!
  • Saját anyagai vonatkozásában ügyeljen arra, hogy megadja a forrásokat, és így járjon elől jó példával!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

További kamerákat lopott

A budapesti lakos beismerte, hogy még öt kamerát lopott. Közöttük volt térfigyelő és rendszámfelismerő is.

 

Percek alatt elfogták

A gyanú szerint három személy állapotát kihasználva lopott el értékeket az a férfi, akit a kiérkező kalocsai járőrök percek alatt az utcán fogtak el.

 

Megjelölte az édesburgonyát

Egy miskolci áruház zöldségespultjánál könnyített magán egy férfi, aki közel 160 kilogramm zöldséget tett eladhatatlanná.

 

Drága ízlés

Parfümöket és arckrémet vitt el a gyanú szerint egy váci drogériából a képeken látható nő.