Gyerekek a net hálójában

2019. 10. 20., v - 08:36
Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság

A kónyi iskolában adott tájékoztatót a soproni bűnmegelőzési szakember pedagógusok, szülők részére.

A Soproni Rendőrkapitányság prevenciós munkatársa tartott előadást a rendezvényen megjelent pedagógusok, szülők részére a Deák Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában 2019. október 18-án.

1

A tájékoztatás célja a szülők figyelmének ráirányítása arra, hogy mennyire fontos ismerniük a fiatalok internetes böngészéseit, illetve milyen biztonsági szabályok alkalmazásával érhetik el, hogy a nem megfelelő tartalommal bíró oldalakat gyermekük ne látogassa. A prevenciós szakember hangsúlyozta a megelőzés kiemelt szerepét, a gyerekekkel történő őszinte kommunikációt e téren is, valamint az ellenőrzés fontosságát.

2

A rendőrség munkatársa a megjelent pedagógusok, illetve szülők részre az alábbi tanácsokat adta:

  • A szülők meghatározhatják, hogy a gyermekek milyen oldalakat látogathatnak, illetve, hogy mennyi időt tölthetnek otthon internetezéssel.
  • Számos olyan program van, amely védelmet biztosít, és biztonságossá teszi a böngészést, ezekről érdemes tájékozódni és a gyermek által használt számítógépet ilyen jellegű védelemmel ellátni.
  • Hívják fel gyermekük figyelmét arra, hogy a közösségi oldalakon létrehozott profilokon a lehető legkevesebb információt adják meg magukról. Ne osszák meg személyes adataikat.
  • Mondják el nekik, hogy ne töltsenek fel magukról vagy ismerőseikről, barátaikról olyan képeket, amelyekkel méltatlan helyzetbe hozzák saját magukat, vagy ismerőseiket.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Két határsértő Tiszaszigetnél

Jogellenesen próbált meg bejutni az országba két migráns Csongrád-Csanád megyében. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérik őket.

 

Két határsértő Röszkénél

Jogellenesen próbált meg bejutni az országba két migráns Röszkénél. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérik őket.

 

Öt határsértő egy szerb kamionban

Jogellenesen próbált meg bejutni az országba öt migráns Röszkénél. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérik őket.

 

Kocsifeltörők a strandoknál

Balatonfűzfőről érkezett bejelentés a rendőrségre június 27-én arról, hogy délután az egyik helyi strand parkolójában a bejelentő autóját ismeretlen elkövető feltörte, és abból műszaki cikkeket, valamint készpénzt lopott el. Mint kiderült, sorozatbűnözők ténykedtek a környéken.

 

Vizsgán a lovasok

A lovas járőrök tanfolyamán részt vevők elérkeztek a II. vizsgához. A megjelent elöljárók is növelték a vizsga­drukkot: Kuczik János Zoltán dandártábornok, műveleti országos rendőrfőkapitány-helyettes, a Készenléti Rendőrség (KR) parancsnoka és Nagy György ezredes, a KR Különleges Szolgálatok Igazgatóságának igazgatója. Az átrendelő szervek képviseletében Sipos Gyula vezérőrnagy, a Zala, Vereckei Csaba Iván dandártábornok, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője érkezett.

 

Kiapadhatatlan tűz a tűzszerésznél

A Készenléti Rendőrség Személy- és Objektumvédelmi Igazgatóság Tűzszerész Szolgálat robbanóanyag-kereső kutyavezetői közül az egyetlen női tűzszerész üdítő színfoltja a férfitársaságnak. Ádám Zsófia őrmester korát meghazudtolva sokéves tapasztalatot szerzett a kutyázás terén, a tűzszerészismereteket pedig kiváló rajttal csipegeti fel.

 

Oda-vissza bemérték

Közlekedésrendészeti akciót tartottak a rendőrök Baranyában. Volt olyan, aki kétszer is gyorsan hajtott, amikor a sebességmérő műszer felvételt készített róla.