Kecskeméten folytatódott a „Házhoz megyünk!”

2020. 06. 18., cs - 14:40
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A megyei főkapitányság munkatársai a megyeszékhelyi piacon beszélgettek a bűnmegelőzés fontosságáról.

 

Az Országos Rendőr-főkapitányság az állampolgárok vagyonbiztonságának növelése érdekében 2015-ben tájékoztató kampányt indított „Házhoz megyünk!” címmel, amely hiteles forrásból, szakelőadók általi információk közreadásával támogatja a lakosságot a vagyonvédelemhez szükséges megfelelő döntések meghozatalában. 2018 óta a program általános prevenciós témákkal egészült ki: áldozatvédelem, családon belüli erőszak, a rendőrség iskolai bűnmegelőzési programjai, internetbiztonság, valamint drogprevenció.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság idén is minden településre igyekszik eljuttatni a lakosság összes korosztályának érdeklődésére számot tartó, komplex prevenciós programot.

Ennek a törekvésnek az első állomásaként 2020. június 18-án délelőtt Kecskeméten, a Budai utcai piac szabadtéri területén állítottak fel információs pontot a megyei főkapitányság bűnmegelőzési osztályának szakelőadói: Váróczi Bakos Rita címzetes r. őrnagy és Tanács László r. főhadnagy.

A rendőrök prevenciós javaslatokkal segítették az érdeklődőket: bűnmegelőzési, vagyonvédelmi kérdésekben adtak tanácsot, illetve az áldozattá válás megelőzésének lehetőségeiről beszélgettek.

Az idősek figyelmébe ajánljuk:

  • Ne higgyen a kétes nyereményekkel kecsegtető ajánlatoknak!
  • Idegent soha nem engedjen be a lakásba anélkül, hogy jövetele céljáról, személyazonossága valódiságáról ne győződne meg!
  • A lakásajtót, a kaput akkor is tartsa zárva, amikor otthon tartózkodik!
  • A lakás bejárati ajtajára – saját maga és értékei védelme érdekében – szereltessen biztonsági láncot!
  • A közüzemi szolgáltatók – vízművek, áram- és egyéb szolgáltatók – az alkalmazottaik érkezése előtt értesítik a fogyasztókat. A karbantartást, ellenőrzést végzők fényképes igazolvánnyal rendelkeznek, formaruhát viselnek. Ha kétségei vannak, hogy valóban az adott szolgáltató alkalmazottai érkeztek-e Önhöz, beengedésüket megelőzően hívja fel telefonon a cég ügyfélszolgálatát!
  • Idegenekkel szemben – a kért segítség teljesítését megelőzően – legyenek óvatosak, fontolják meg az esetleges segítségnyújtás módját!

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.