Folyamatos a toborzás Nógrád megyében

2018. 08. 19., v - 09:09
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök továbbra is várják a határvadász-képzés iránt érdeklődőket.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság toborzócsoportja 2018. augusztus 15-én Kazáron és Vizsláson, 2018. augusztus 18-án pedig Ecsegen várta a határvadász-képzés iránt érdeklődőket. A rendőrök ismertették a jelentkezéshez szükséges egészségügyi, pszichikai és fizikai feltételeket, egyben válaszoltak a képzés kapcsán felmerült kérdésekre.

.

A toborzó tiszttel legközelebb 2018. augusztus 23-án 10 órától Karancskeszi Önkormányzati Hivatalánál, míg ugyanezen a napon 11 órától Karancslapujtő Önkormányzati Hivatalánál találkozhatnak a képzés iránt érdeklődők.

A határvadász-képzésről a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Humánigazgatási Szolgálatán, valamennyi rendőrkapitányságon és rendőrőrsön, valamint a rendőrség honlapján is tájékoztatást kaphatnak.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Fókuszban a biztonságos közlekedés

A hagyományokhoz híven a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottság idén is megszervezte a több mint két évtizedes múltra visszatekintő Középiskolás Közlekedésbiztonsági Kupa vármegyei döntőjét Szegeden.

 

Letartóztatva

A bíróság elrendelte a letartóztatását a hétvégi emberölés gyanúsítottjának.

 

Két nap, hét bűncselekmény

A hétvégén négy járművel próbálkozott és kettőt el is lopott egy fegyverneki férfi, mindkét kocsiban benne maradt az indítókulcs. Azonban az ügy szerencsésen zárult, a rendőrök megtalálták az autókat. Hét vagyon elleni bűncselekménnyel gyanúsítják.