Sikeresen teljesítették a záróvizsgát

2018. 03. 01., cs - 09:46
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A debreceni kiképzési központban 21 próbaidős őrmester teljesítette a határvadász-képzés záróvizsgáját.

Sikeres vizsgát tettek 2018. február 28-án a határvadász-képzés próbaidős őrmesterei Debrecenben. A 21 fős szakasz utolsó számonkérése a Sámsoni úti kiképzési központban volt, ahol az írásbeli vizsgát követően, szóbeli megmérettetésre került sor. A vizsgázók határrendészeti, bűnügyi, szabálysértési, közrendvédelmi, illetve a határrendészeti területen végrehajtott csapaterős tevékenységgel kapcsolatos ismereteikről számoltak be a vizsgabizottságnak. A végzős határvadászok 2018 márciusában állnak szolgálatba a Készenléti Rendőrségnél, ahol járőrvezető irányítása mellett őr-járőrtársi feladatokat hajtanak majd végre.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.