Újabb határvadász-képzés indult Debrecenben

2017. 09. 05., k - 12:17
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Ünnepélyes keretek között indult meg Debrecenben a leendő határvadászok képzésének nyolcadik üteme.

A Debrecen, Sámsoni úti kiképzési központban 2017. szeptember 5-én 10 órakor megtartott tanévnyitó ünnepségen 21 leendő határvadász kezdte meg tanulmányait. A rendezvény szolgálati elöljárója Miskolczi Csanád rendőr ezredes, a Készenléti Rendőrség Kelet-Magyarországi Határrendészeti Igazgatóság vezetője volt. Az ünnepségen részt vett Dr. Lingvay Csaba r. ezredes, a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság rendészeti rendőrfőkapitány-helyettese és Lövei László r. ezredes, a Miskolci Rendészeti Szakgimnázium oktatási igazgató-helyettese.

Akik sikeresen pályáztak és a felvételi követelményeknek megfeleltek munkavállalói jogviszonyt létesítettek a Készenléti Rendőrséggel. A hallgatók a következő 6 hónapban moduláris képzésben vesznek részt, majd az őr-járőrtárs rész-szakképesítés megszerzése után májustól a Készenléti Rendőrség határvadász bevetési osztályai állományában, járőrvezető irányítása mellett őrzési, járőrözési feladatokat hajtanak végre. A képzésben résztvevők tanulmányaik első két hónapjában a „Rendvédelmi alapfeladatok” tanulmányi modult teljesítik. Fő célkitűzés a rendőri szolgálat ellátásához szükséges kompetenciák kialakítása és fejlesztése.

 

Kapcsolódó tartalom:

A nyolcadik képzési ütem is elindult – ORFK Kommunikációs Szolgálat


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.