18 rendbeli körözés

2018. 10. 25., cs - 08:00
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A gödi férfi más néven mutatkozott be a rendőröknek, azonban így sem tudta megtéveszteni őket.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VIII. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói 2018. október 21-én az esti órákban a Nap utcai tartózkodási helyén fogták el a 30 éves G. Mihályt, aki ellen összesen 18 darab elfogatóparancs volt érvényben. A férfit többek között lopás és csalás miatt körözték, illetve mert nem kezdte meg a szabadságvesztésének letöltését.

A férfi megpróbálta félrevezetni a rendőröket úgy, hogy az igazoltatás során álnéven mutatkozott be, majd a nyomozók kérdéseire egymásnak ellentmondó válaszokat adott, és végül beismerte, hogy ő a körözött G. Mihály.

A rendőrök a férfit előállították a VIII. kerületi Rendőrkapitányságra, majd átvitték a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézetbe. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.