A buszmegállóban verekedett - a rendőrök elfogták

2020. 11. 25., sze - 08:49
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A pásztói járőrök a bejelentést követően rövid időn belül beazonosították, és a rendőrkapitányságra előállították a 35 éves bujáki lakost.

A rendőrségre 2020. november 24-én 12 óra 20 perckor érkezett bejelentés arról, hogy egy pásztói buszmegállóban az ott várakozó férfit bántalmazták. A helyszínre érkező járőrök megállapították, hogy a 35 éves férfi hangos szóváltást követően, ököllel többször arcán megütötte a padon ülő sértettet, majd annak földre esését követően megrúgta őt. A bujáki lakos a cselekménye után a helyszínről elmenekült.

A rendőrök rövid időn belül elfogták a verekedő férfit, akit a Pásztói Rendőrkapitányságra előállítottak, és súlyos testi sértés bűntett megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgattak ki.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.