A debreceni rendőrök beazonosították a rongálót

2021. 04. 18., v - 11:37
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy 16 éves fiatal ellen indult eljárás.

A rendőrségre 2021. április 3-án 20 óra 30 perc körül érkezett bejelentés arról, hogy egy debreceni közterületen elhelyezett nyilvános WC ajtaját ismeretlen megrongálta. A beszerzett információk alapján a nyomozók beazonosították a feltételezett elkövetőt, akit 2021. április 17-én gyanúsítottként kihallgattak. A 16 éves fiatal beismerő vallomást tett, tettét megbánta. A rendőröknek elmondta, hogy társaival együtt 2021. április 3-án 19 óra 15 perc körül egy bevásárlóközpontból tartottak haza, amikor a Csapó utcán mindnyájan bementek a nyilvános WC-be, ott akartak enni, mert ott meleg volt és le is tudtak ülni. Három társa később kijött, ketten maradtak bent. Amikor azonban ők is ki akartak jönni, az ajtó már nem nyílt ki. Ő ekkor belül megnyomta a segélyhívó gombot, de nem várt a segítségre, belülről addig feszítette az ajtót, amíg az leesett a helyéről. Ezt követően távoztak a helyszínről. 

A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya rongálás vétség elkövetésnek megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást az ügyben.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Füstbe ment üzlet

A bátonyterenyei nyomozók őrizetbe vették azt a nőt, aki Mátraterenyén árult kábítószert.

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.