A lakótársa is vevő volt

2018. 05. 22., k - 12:48
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A debreceni rendőrök egy kábítószer-kereskedővel és három fogyasztóval szemben indítottak büntetőeljárást.

A debreceni járőrök 2018. május 19-én 0 óra körül a Déri téren igazoltattak egy 20 éves férfit, akinél a csomagátvizsgálás során kábítószergyanús anyagot találtak. A rendőrök a helyi lakost bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt előállították a rendőrkapitányságra. A nyomozók házkutatást tartottak a gyanúsítottnál és a lakásban több gramm kábítószergyanús növényi származékot, önzáró nejlontasakokat és a kábítószer kiméréséhez, árulásához szükséges egyéb eszközöket találtak, valamint készpénzt foglaltak le.

F. László kihallgatásán elmondta, hogy a lakásban talált kábítószer a lakótársáé, T. Domonkosé és ő is tőle szokott vásárolni.

Az ügy részleteinek felderítése során a nyomozók azonosítottak egy 18 és egy 21 éves debreceni férfit is, akik alkalmanként szintén T. Domonkostól vásároltak kábítószert. A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a kábítószerrel-kereskedő debreceni lakost és a fogyasztókat is.  

A Debreceni Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya a 20 éves férfival szemben kábítószer-kereskedelem, míg a három fogyasztóval szemben kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja a nyomozást.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.