A megtalált kártyával vásárolt, a rendőrök befejezték a nyomozást

2020. 05. 17., v - 08:00
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelést javasol a rendőrség a 22 éves férfi ellen.

A 22 éves B. József 2019. december 20-án délelőtt, miközben hazafelé sétált Oroszlányban, a járdán egy cafeteria kártyát talált. Azt felvette, majd a lakásában ellenőrizte a rajta lévő egyenleget. A 22 éves férfi összesen három alaklommal vásárolt a kártyával, több mint 60 ezer forintért. Miután a kártyán lévő összeg elfogyott, eldobta. A sértett, a kártyavesztést követően feljelentést tett a rendőrségen. Az oroszlányi rendőrök azonosították, és 2020. március 2-án gyanúsítottként hallgatták ki B. Józsefet, aki a bűncselekmény elkövetését beismerte. Ellene készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel visszaélés vétség miatt indult büntetőeljárás.

Az ügyben az Oroszlányi Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és vádemelési javaslattal küldte meg az iratokat az ügyészségnek.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Vége a drogbiznisznek

Egy 40 éves nő anyagi haszonszerzés céljából árusított új pszichoaktív anyagot, a salgótarjáni rendőrök azonban pontot tettek az ügy végére, és őrizetbe vették.

 

Emlékezett, de a nyomozók is

Néhány héttel szabadulását követően, a napokban újra betört abba a dunakömlődi kocsmába az az 50 éves férfi, aki egy évvel korábban hasonló okból került börtönbe. A paksi rendőrök ezúttal is néhány órán belül elfogták.

 

Díler kezén kattant a bilincs

Fél kilogramm új pszichoaktív anyagot találtak a szolnoki nyomozók egy helyi férfinél. Őrizetbe vették és kezdeményezik letartóztatását.

 

Nem árulják tovább

A nyomozók új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett miatt vettek őrizetbe egy helyi férfit, élettársát pedig gyanúsítottként hallgatták ki.

 

Akár balesetet okozhattak volna

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai tizennyolc ittas, illetve egy bódult sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év tizenötödik hetében.