A nyomozók rövid időn belül elfogták és gyanúsítottként hallgatták ki a feltételezett elkövetőt

2020. 10. 29., cs - 13:48
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A megalapozott gyanú szerint a 65 éves nő meglopta ismerősét Kisújszálláson, sőt korábbi tartozását játékpénzzel rendezte.

Egy tiszafüredi nő meglátogatta egyik távoli ismerősét a kisújszállási otthonában 2020. október 28-án 15 óra 30 perc körül, hogy korábbi tartozását rendezze.

A beszélgetés során az asszony – arra hivatkozással, hogy a konyhában felejtette a táskáját – visszatért a lakásba, majd egy fogasra akasztott kabátból a tulajdonos pénztárcáját – melyben készpénz és bankkártya volt – ellopta. A férfi az asszony távozását követően azonnal észlelte pénztárcája hiányát és bejelentést tett a rendőrségen.

Az egyenruhások Tiszafüred belterületén elfogták, és a Kisújszállási Rendőrőrsre előállították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható asszonyt, akit kihallgattak. A terhelt a bűncselekmény elkövetését elismerte és elmondta, hogy az eltulajdonított pénztárcát és bankkártyát utazása közben eldobta. A 65 éves gyanúsított elmondta továbbá, hogy az ellopott pénzből dohányárut, csokoládét és energiaitalt vásárolt. A nyomozók megállapították, hogy tartozása fejében a jogsértő játékpénzt adott át a látássérült sértettnek, amit lefoglaltak.

A Karcagi Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.