A rendőrök az elkövetéstől számított két órán belül elfogták és gyanúsítottként kihallgatták a feltételezett elkövetőt

2020. 10. 19., h - 15:38
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A megalapozott gyanú szerint a férfi egy ottfelejtett pénztárcát vitt el egy kisújszállási élelmiszerüzletből.

Az egyik kisújszállási élelmiszerüzletben vásárolt egy helyi lakos, azonban fizetés után a boltban felejtette a pénztárcáját 2020. október 18-án a délelőtti órákban. Ismeretlen személy a hátrahagyott pénztárcát – a benne lévő készpénzzel, bankkártyával és személyes okmányokkal együtt – ellopta. Bejelentést követően a rendőrök rövid időn belül azonosították, elfogták és előállították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható mezőtúri lakost, aki kihallgatása során beismerő vallomást tett. A nyomozók a terhelttől lefoglalták az eltulajdonított készpénzt és a járőrök később a pénztárcát és okiratokat is megtalálták.

A Karcagi Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetése miatt folytat eljárást.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.