A rendőrök több mint hét millió forint értékű vágott dohányt találtak

2020. 09. 18., p - 12:11
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Cigándi Rendőrőrs nyomozói Ricsén, egy lopás bűncselekmény kapcsán végeztek adatgyűjtést, amikor illegálisan tartott vágott dohányról szereztek tudomást.

A nyomozók 2020. szeptember 17-én a délelőtti órákban végeztek adatgyűjtést Ricse településen, egy korábban történt bűncselekmény elkövetése miatt. Ennek során egy helyi férfi lakásában közel egy kilogramm ismeretlen eredetű vágott dohányt találtak. A rendőrök ezek után értesítették a Nemzeti Adó- és Vámhivatal ügyeletét.

Mivel információ merült fel arra vonatkozóan, hogy a faluban, egy másik családi házban nagyobb mennyiségű vágott dohányt tárolnak, így a rendőrök a helyszínre érkező pénzügyőrökkel együtt az ingatlanhoz mentek. Itt további, több mint 90 kilogramm dohányt, valamint ennek mérésére szolgáló mérleget foglaltak le.

Az eljárást az illetékes Nemzeti Adó- és Vámhivatal folytatja le.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tíz díler rendőrkézen

Nagyszabású, összehangolt akcióban, több mint 180 kolléga közreműködésével csaptak le a rendőrök Jászapátiban és Hevesen új pszichoaktív anyaggal kereskedőkre.

 

A gyanú szerint bántalmazta a gyermekét

A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya életveszélyt okozó gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétség elkövetése miatt folytat eljárást.

 

Időben

A Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság Tokaji Rendőrőrs körzeti megbízottja ért oda először egy közúti balesethez.

 

Eltűnt Németh József

A 45 éves férfi megtalálása érdekében a csornai rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.

 

Közel kilencmillió forint a kár

Egy kazincbarcikai sértett számlájáról közel kilencmillió forintot vett le egy elkövető. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

Ki látta Orsós Krisztiánt?

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik az eltűnt fiú megtalálása érdekében.