A szolnoki rendőrök elfogták a biciklilopás feltételezett elkövetőjét

2021. 08. 28., szo - 10:28
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A megalapozott gyanú szerint, a zagyvarékasi férfi a tőle 1 km-re lakó falubelijét lopta meg.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2021. augusztus 26-án bejelentés érkezett egy zagyvarékasi lakostól, aki elpanaszolta, hogy a gyermeke kerékpárját ismeretlen személy eltulajdonította.

A rendőrök azonnal a helyszínre mentek, lefoglalták a rendelkezésre álló kamerafelvételt és azt elemezték. A kamerafelvétel tanúsága szerint, egy rózsaszín pólót viselő férfi 2021. augusztus 19-én a reggeli órákban bement a sértett udvarára, felkapta a gyermekkerékpárt, majd azzal elszaladt. Az egyenruhások azonosították a feltételezett elkövetőt, akit otthonában ugyanabban a rózsaszín pólóban találtak meg, mint amit a bűncselekmény elkövetésének napján viselt. A 40 éves férfi nem tagadta a terhére rótt cselekményt, beismerő vallomást tett.  A nyomozók a jogsértő lakcímén kutatást tartottak és megtalálták a kis biciklit.

A Szolnoki Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetése miatt folytat eljárást.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Füstbe ment üzlet

A bátonyterenyei nyomozók őrizetbe vették azt a nőt, aki Mátraterenyén árult kábítószert.

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.