Álmában lopta meg a sértettet

2021. 09. 08., sze - 12:51
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A veszprémi rendőrök a bejelentést követő 24 órán belül elfogták a gyanúsítottat.

A veszprémi sértett 2021. szeptember 6-án délután tett bejelentést arról, hogy az azt megelőző hétvégén kétszer is meglopták, miközben egy lakatlan, romos épületbe behúzódva aludt. Szombaton a nő táskáját és a benne lévő gyógyszereit vitte el ismeretlen tettes, majd vasárnap a pénztárcája tűnt el tízezer forintot meghaladó készpénzzel és személyes iratokkal. Ez utóbbi alkalommal a sértett felriadt az elkövető által keltett zajra, így személyleírást tudott adni róla. Emellett a nő az ügyben indult nyomozás során a fényképről történő felismerésre bemutatás keretében azonosította a feltételezett elkövetőt. A veszprémi rendőrök 2021. szeptember 7-én délelőtt felkutatták és a megyeszékhely belvárosában elfogták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható 28 éves helyi férfit. Előállítását követően őrizetbe vették és kihallgatták gyanúsítottként. Az ügyben kifosztás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.