Árokba hajtott az engedély nélkül elvitt autóval a sofőr, a rendőrök elfogták

2021. 03. 16., k - 15:53
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Jármű önkényes elvétele bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folyik büntetőeljárás egy Zirc környéki településen élő 52 éves férfi ellen.

A bakonyi településen élő sértett arról tett bejelentést a rendőrségre 2021. március 14-én, reggel, hogy a háza elől ismeretlen tettes elvitte a személygépkocsiját. Aznap, délután 14 óra körül a járőrök Tés és Bakonynána között, az út menti árokban találták meg az összetört autót, amelyre egy utánfutót is kapcsolt az elkövető. Nem messze a gépkocsitól a rendőrök megtalálták a feltételezett elkövetőt is, majd elfogták és előállítottak. A férfit - őrizetbe vétele mellett – jármű önkényes elvétele bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatták, melynek során az 52 éves Zirc környéki településen élő férfi elismerte a bűncselekmény elkövetését. Elmondta, hogy az autót a tulajdonos nem zárta le, a kulcsot pedig a járműben megtalálta. Elindította a gépkocsit, és elhajtott vele. Majd kölcsönkért egyik ismerősétől egy utánfutót, és úgy gondolta, hogy néhány zsák holmit szállít vele, de útközben árokba hajtott.

jármű önkényes elvitele


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.