Az eltiltás hatálya alatt, drogosan vezetett

2020. 07. 27., h - 08:46
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az oroszlányi rendőrök gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették azt a 28 éves helyi lakost, aki bűncselekményt, és több szabálysértést is elkövetett.

A járőrök 2020. július 26-án 14 óra előtt Oroszlányban, a Dózsa György úton ellenőriztek egy személygépkocsit és annak 28 éves vezetőjét. A rendőrök megállapították, hogy a sofőr vezetői engedéllyel nem rendelkezik, őt az Oroszlányi Rendőrkapitányság 2021. március 19-ig a járművezetéstől eltiltotta. A gépkocsi műszaki érvényessége is lejárt, valamint kötelező biztosítás sem volt rá kötve. A rendőrök a sofőr ruházatában három darab pakettet találtak, amiben kábítószergyanús anyag volt. F. Zoltánnal szemben felmerült a kábítószer-fogyasztás gyanúja, őt a rendőrkapitányságra előállították.

A vele szemben alkalmazott kábítószerteszt kimutatta a tiltott szer használatát. A nyomozók a férfit gyanúsítottként kihallgatták, ellene kábítószer birtoklása vétség miatt indult büntetőeljárás. A rendőrök szabálysértési eljárást is kezdeményeztek a férfi ellen, valamint járművezetés az eltiltás hatálya alatt szabálysértés elkövetése miatt őrizetbe vették. A rendőrség még vizsgálja, hogy az eset során a járművezetés bódult állapotban bűncselekmény megvalósult-e. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tíz díler rendőrkézen

Nagyszabású, összehangolt akcióban, több mint 180 kolléga közreműködésével csaptak le a rendőrök Jászapátiban és Hevesen új pszichoaktív anyaggal kereskedőkre.

 

A gyanú szerint bántalmazta a gyermekét

A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya életveszélyt okozó gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétség elkövetése miatt folytat eljárást.

 

Időben

A Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság Tokaji Rendőrőrs körzeti megbízottja ért oda először egy közúti balesethez.

 

Eltűnt Németh József

A 45 éves férfi megtalálása érdekében a csornai rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.

 

Közel kilencmillió forint a kár

Egy kazincbarcikai sértett számlájáról közel kilencmillió forintot vett le egy elkövető. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

Ki látta Orsós Krisztiánt?

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik az eltűnt fiú megtalálása érdekében.