Az ital döntött helyettük

2019. 04. 08., h - 11:52
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Reklámtáblát rongált meg két ittas fiatal Komáromban.

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2019. április 7-én hajnalban érkezett a bejelentés, miszerint fiatalok egy áruház parkolójában megrongáltak egy hirdetőtáblát. A komáromi járőrök perceken belül kiértek a helyszínre, ahol megtalálták a bejelentésben szereplő férfiakat. A 19 éves B. Ádámmal és a 21 éves M. Tamással szemben alkoholszondát alkalmaztak az egyenruhások, ami pozitív lett. A két fiatal az egyenruhások kérdésére tagadta, hogy ők rongálták meg a táblát. Az elkövetőket a járőrök a rendőrkapitányságra előállították, ahol garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás ellenük.

1


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.