Az utcán rabolták ki

2018. 06. 13., sze - 09:29
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A dunakeszi rendőrök elfogták és gyanúsítottként kihallgatták a 23 éves és a 49 éves férfit.

A nyomozás adatai szerint J. Zoltán társával, J. Sándorral 2018. június 3-án este Dunakeszin, a Kádár utca és Klapka utca kereszteződésénél lévő járdán ment oda a sértetthez. J. Zoltán a sértettet arcon ütötte, amelynek következtében a férfi a földre esett, majd megpróbált elszaladni támadója elől. J. Zoltán, miután a menekülő férfit utolérte, őt többször arcon ütötte és meg is rúgta. A bántalmazás közben a támadó a sértett cigarettáját, pénzét és mobiltelefonját követelte, majd övtáskáját kinyitotta, abból irattárcáját - amelyben személyes iratai, bankkártyája, valamint készpénz volt – kivette és elment a helyszínről. Társa, J. Sándor a 23 éves férfi cselekményét végignézte, abban semmilyen módon nem próbálta megakadályozni. Az esetről a sértett bejelentést tett a rendőrségen. A rendőrök az ügyben végzett adatgyűjtés alapján azonosították a bűncselekmény feltételezett elkövetőit. A dunakeszi rendőrök a két helyi férfit 2018. június 12-én hajnalban tartózkodási helyükön fogták el, majd előállításukat követően a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki őket, őrizetbe vételüket követően pedig előterjesztést tettek előzetes letartóztatásuk indítványozására.

"

"

A Dunakeszi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya J. Zoltán ellen rablás bűntett, J. Sándor ellen pedig bűnsegédként elkövetett rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja a nyomozást.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.