Balesetet okozott az utas

2018. 05. 25., p - 08:32
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Árokba hajtott autójával a sofőr Pécsett, mert utasa menet közben elrántotta a kormányt.

A közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a Pécsi Rendőrkapitányság egy 43 éves helyi férfi ellen, aki 2018. április 21-én délután közúti közlekedési balesetet okozott Pécsett, a Nyugati Ipari úton.  A megalapozott gyanú szerint a jobb első ülésen utazó férfi megzavarta a jármű vezetőjét azzal, hogy menet közben mindkét kezével a kormányra fogott, majd jobbra kormányozta az autót. A sofőr ezt nem tudta megakadályozni, és az árokba hajtott. A gépkocsi utasa a baleset során könnyű sérüléseket szenvedett, gyanúsítotti kihallgatásán elismerte a bűncselekmény elkövetését.

A gyanúsított ügyében folytatott nyomozást a rendőrség a napokban befejezte, és az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte az ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.