Bántalmazták, belehalt – frissítve

2018. 06. 12., k - 14:24
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A budapesti nyomozók két férfit már korábban gyanúsítottként hallgattak ki. Harmadik társuk, a 32 éves J. Krisztián az ellene kiadott elfogatóparancs hatására önként feladta magát a rendőrségen.

A gyanú szerint a 33 éves budapesti V. Dezső 2018. április 17-én este egy Budapest XVII. kerületi házban olyan súlyosan bántalmazta az ott lakó idős férfit, hogy belehalt sérüléseibe. A férfi ezután átkutatta a lakást, majd a ház közelében várakozó két társával együtt elmenekült. A bevezetett nyomozati cselekmények eredményeként a rendőrök azonosították a három elkövetőt, akik közül két férfit 2018. június 5-én gyanúsítottként hallgattak ki. V. Dezsőt emberölés bűntett miatt, a 24 éves budapesti B. Jenőt bűnsegédként elkövetett rablás bűntett miatt.

B. Jenőt az életvédelmi nyomozók őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására, amit a bíróság 2018. június 7-én elrendelt. V. Dezső egy másik ügyből kifolyólag jelenleg is előzetes letartóztatásban van.

A rendőrök a harmadik elkövető – a 32 éves J. Krisztián – ellen elfogatóparancsot adtak ki, melynek hatására a férfi 2018. június 12-én önként feladta magát a rendőrségen. A Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztály munkatársai J. Krisztiánt bűnsegédként elkövetett rablás bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki és – őrizetbe vétele mellett – előterjesztést tesznek előzetes letartóztatásának indítványozására.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.