Befejezték a nyomozást

2020. 10. 24., szo - 09:11
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Pest megyei rendőrök minden szükséges cselekményt elvégeztek egy tavaly szeptemberi életveszélyt okozó testi sértés ügyében.

Egy gyáli telephelyen lakott bérleményében N. Attila, főbérlőjével egy idő után megromlott a viszony. Az iraki főbérlő megelégelve N. Attila fizetési képtelenségét úgy döntött, ki kell költöznie. 2019. szeptember 23-án késő délután N. Attila - tisztázandó a helyzetet - két társával megjelent a telephelyen. A megbeszélés hangneme rövid idő alatt eldurvult, a szóváltást tettlegesség követte, N. Attila és társai szerszámnyelekkel, ásóval, lapáttal estek neki az iraki tulajdonosnak és vele lévő, szintén iraki ismerősének.

A 29 éves iraki ismerős könnyebb sérüléssel megúszta, ám a 37 éves főbérlő hiába próbált futva menekülni, utolérték. Ütötték, verték, ahol érték, a sértett hiába igyekezett védekezni, egy idő után a földre került, ám támadói tovább ütlegelték. A néhány perc alatt lezajlott elfajult megbeszélés után N. Attila és társai – B. István és M. János – autóba pattantak és elmenekültek a helyszínről.

A 37 éves iraki főbérlő kórházba került, életmentő műtétet hajtottak végre rajta. Testszerte – hastájékon, nyakon, vállon - elszenvedett zúzódásai, a máján keletkezett 8 cm-es repedés okozta belső vérzés miatt sérülését az orvos életveszélyesnek minősítette.

N. Attilát, M. Jánost és B. Istvánt a rendőrök másnap elfogták, mindhármójukat gyanúsítottként kihallgatták. Vallomásuk szerint ők csak védekeztek, nem kezdeményezték a verekedést.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya az életveszélyt okozó testi sértés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult nyomozást befejezte, a keletkezett iratokat átadta az ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.

 

Vége a féléves bujkálásnak

A budapesti rendőrök elfogták azt a 34 éves férfit, aki nem kezdte meg szexuális erőszak miatt kiszabott börtönbüntetésének letöltését.

 

Óvatossággal a megelőzésért

A Mátrix Projekt keretében a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei ezúttal Szombathelyen hívták fel a figyelmet az online csalások elkerülésének lehetőségeire.

 

Csalások és csalódások

Az utóbbi napokban több Győr-Moson-Sopron megyei sértett az online térben történő vásárlásaik során vált csalók áldozataivá. Az eseteket a rendőrség büntetőeljárása során a Mátrix Projekt keretében vizsgálja.