Betörők rendőrkézen

2017. 08. 21., h - 13:51
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök állampolgári segítséggel fogták el az egyik gyanúsítottat Szolnokon, de pár óra múlva társait is előállították.

A csapat tagjai 2017. augusztus 19-én késő este benyomták egy szolnoki ház kertkapuját, az egyik ablakon kivágták a szúnyoghálót és bemásztak az épületbe. Kutatni kezdtek, majd szeszes italokat, ékszereket, műszaki cikkeket és egy csónakmotort pakoltak össze, hogy elvigyék. A szomszédok megzavarták a csapat tagjait, akik hátrahagyták az összekészített portékát és menekülőre fogták. A szomszédoknak egyikőjüket – egy gyerekkorú fiút - sikerült visszatartani a rendőrök kiérkezéséig. A szolnoki nyomozók pár órán belül elfogták a csapat többi tagját is. A Szolnoki Rendőrkapitányság a 22 éves és a 29 éves szolnoki férfiak ellen lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.