Beugrott az ablakon

2019. 06. 21., p - 13:22
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kecskeméti rendőrök néhány órán belül elfogták a lopással gyanúsítható férfit.

 

Egy 78 éves kecskeméti asszony 2019. június 20-án reggel bejelentést tett a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába, mert egy ismeretlen meglopta. A helyszínen kiderült, hogy az elkövető egy – közvetlenül az utcára nyíló – nyitott ablakon mászott be a sértett lakóházának egyik szobájába, és átkutatta a helyiséget. Az tolvaj a házból nagyobb mennyiségű készpénzzel távozott, amelynek egy részét szinte azonnal elköltötte.

A rendőrök rövid időn belül beazonosították és elfogták a lopás bűntett elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 32 éves kecskeméti férfit, akinek a ruházatában kábítószergyanús anyagot találtak, melynek vizsgálatára vegyész szakértőt rendeltek ki.

A nyomozók L. Istvánt kihallgatását követően őrizetbe vették, és előterjesztést tettek a helyi ügyészségen letartóztatásának indítványozására.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.