Bíróság elé állhat a gépkocsifeltörő

2019. 10. 02., sze - 12:25
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A ceglédi rendőrök elfogták és kihallgatták azt a férfit, aki két gépkocsit tört fel Cegléden.

A 21 éves férfi 2019. szeptember 16-án és szeptember 18-án  Cegléden egy utcán és egy zárt udvaron parkoló gépkocsit feltört. A férfi az egyik járműből szerszámosládát tulajdonított el, azonban cselekménye közben megzavarták, ezért a ládát eldobta, majd a helyszínről elmenekült. A másik járműből ásványvizet, ruhaneműt, telefontartót és egy szivargyújtós telefontöltőt vitt el. A ceglédi rendőrök az ügyben végzett adatgyűjtés alapján azonosították a bűncselekmények feltételezett elkövetőjét. A rendőrök a helyi férfit 2019. október 1-jén reggel otthonában elfogták, majd a rendőrkapitányságra előállították, ahol a nyomozók lopás bűntett és lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták és őrizetbe vették.

"

"

 

A ceglédi rendőrök a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és az iratokat bíróság elé állítási javaslattal átadták az ügyészségnek.   

  

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.