Biztonsági kamera rögzítette a bűncselekményt

2019. 10. 12., szo - 11:02
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A gyanú szerint a budapesti nő egy bicskei üzlet pultjáról lopta el a sértett mobiltelefonját, amit pár órával később eladott. A kamerafelvétel alapján azonosított 33 éves elkövetővel szemben vádemelést javasolnak a rendőrök.

A nyomozás adatai alapján a nő 2019. augusztus 16-án délután Bicskén, a Szent István úton található üzletben felfigyelt egy, a pulton őrizetlenül hagyott mobiltelefon-készülékre. Az eladó távollétét és a sértett figyelmetlenségét kihasználva közelebb lépett a kiszemelt tárgyhoz, majd egy határozott mozdulattal a telefont a táskájába rakta, és az üzletből távozott. A kereskedés biztonsági kamerafelvétele alapján azonosított elkövető ellen – tekintettel arra, hogy a lakcímkutatás nem járt eredménnyel – elfogatóparancsot bocsátott ki a Bicskei Rendőrkapitányság, majd a bicskei járőrök 2019. szeptember 20-án egy rutinellenőrzés során elfogták a körözött személyt. A nyomozók még aznap lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki a 33 éves nőt, aki beismerő vallomást tett, és elmondta, hogy a készüléket az eltulajdonítása napján Budapesten értékesítette.

A bicskei rendőrök a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat a napokban az illetékes ügyészségnek megküldték.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tíz díler rendőrkézen

Nagyszabású, összehangolt akcióban, több mint 180 kolléga közreműködésével csaptak le a rendőrök Jászapátiban és Hevesen új pszichoaktív anyaggal kereskedőkre.

 

A gyanú szerint bántalmazta a gyermekét

A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya életveszélyt okozó gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétség elkövetése miatt folytat eljárást.

 

Időben

A Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság Tokaji Rendőrőrs körzeti megbízottja ért oda először egy közúti balesethez.

 

Eltűnt Németh József

A 45 éves férfi megtalálása érdekében a csornai rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.

 

Közel kilencmillió forint a kár

Egy kazincbarcikai sértett számlájáról közel kilencmillió forintot vett le egy elkövető. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

Ki látta Orsós Krisztiánt?

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik az eltűnt fiú megtalálása érdekében.