Bódult taxis

2019. 09. 05., cs - 14:49
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte a vizsgálatot annak a férfinak az ügyében, aki bódult állapotban vezette járművét.

A Miskolci Rendőrkapitányság járművezetés bódult állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást K. János 32 éves helyi lakossal szemben. A férfi 2019. március 17-én 3 óra 40 perckor Miskolc belvárosában közlekedett utas nélkül taxijával, amikor a rendőrök igazoltatták. Mivel a taxis zavartan viselkedett, ezért a járőrök mintavétel céljából előállították a rendőrkapitányságra. A vizsgálati eredmények a rendőrök gyanúját igazolták, mivel megállapítást nyert, hogy a sofőr a járművezetés idején vezetési képességre hátrányosan ható szer befolyása alatt állt. Az eljárás során a férfi vezetői engedélyét is bevonták.

A Miskolci Rendőrkapitányság munkatársai a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégeztékés az iratokat átadták az ügyészségnek.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya felhívja a figyelmet, hogy aki ittasan vagy kábítószer hatása alatt járművet vezet, elfogadhatatlan kockázatot vállal, és mások életét is veszélyezteti.

... hogy mindenki hazaérjen!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.