Budapestre tartott, de még a megyehatárig sem jutott

2019. 12. 07., szo - 08:57
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök azonosították, és pár órán belül elfogták azt a férfit, aki kirabolt egy lullai alapítványt.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok az akkor még ismeretlen tettes 2019. december 7-én hajnali 2 óra 27 perckor bekopogott egy lullai intézet irodájába. Az ott dolgozó alkalmazott kinyitotta az ajtót, amelyet követően a férfi rátámadt, azonban a nőnek sikerült elmenekülnie, de a bántalmazás során megsérült. Ekkor többen a sértett segítségére siettek, azonban az elkövető addigra már egy pénzkazettával távozott a helyszínről.

Az adatgyűjtés során a rendőrök rövid időn belül azonosították a feltételezett elkövetőt. A tanúkutatás során a gyanúsított közzétett fényképét a MÁV munkatársai felismerték és jelezték, hogy egy Siófokra tartó vonaton utazott. A körzeti megbízottak az ádándi vasútállomásra siettek, majd az ott megálló szerelvényen 5 óra 36 perckor elfogták M. Richárdot, akinél megtalálták a másfél millió forint eltulajdonított készpénzt.

A rendőrök a 21 éves kurityáni férfit előállították a Siófoki Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták és bűnügyi őrizetbe vették.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.