Bujkálás közben további bűncselekményeket követett el

2019. 11. 21., cs - 08:45
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A budapesti rendőrök elfogták.

A 27 éves budapesti H. Tamás ellen 2019. október 16-án lopás vétség miatt elfogatóparancsot adott ki a Budapest Környéki Törvényszék BV csoportja. Ezt követően a Pesti Központi Kerületi Bíróság is kereste a férfit közfeladatot ellátó személy elleni erőszak vétség miatt, továbbá a Budapesti Rendőr-főkapitányság XVI. és a XVIII. kerületi Rendőrkapitányság is körözte lopás vétség miatt.

H. Tamás több mint egy hónapig bujkált a hatóságok elől. Amikor elfogták, kiderült, hogy közben több bűncselekményt is elkövetett; a 27 éves férfi budapesti edzőtermek öltözőszekrényeit törte fel és azokból mobiltelefonokat és pénzt vitt el.

A férfit 2019. november 19-én délelőtt a BRFK Bűnügyi Főosztály Célkörözési Osztály és a Bűnügyi Bevetési Osztály nyomozói fogták el a XVIII. kerületi lakásának pincéjében, ugyanis H. Tamás kimászott az ablakon és a pincében próbált meg elbújni a rendőrök elől.

H. Tamást a rendőrök előállították a XVIII. kerületi Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók kilenc rendbeli lopás vétség miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd átvitték a büntetés-végrehajtási intézetbe.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.