Bűnügyi akció Nógrád megyében

2019. 10. 25., p - 09:21
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Nógrád megyei nyomozók tíz nap alatt több mint ötven rendbeli bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható személyt fogtak el.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság és rendőrkapitányságainak munkatársai 2019 októberében a betöréses lopások, gépjárműből lopások, gépkocsifeltörések, továbbá a kábítószerrel és új pszichoaktív anyaggal visszaélés és más bűncselekmények megelőzése, megszakítása, felderítése céljából összehangolt műveletet hajtottak végre. A rendőrök a tíz nap alatt kábítószerrel és pszichoaktív anyaggal visszaélés, valamint vagyon elleni bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt 36 főt hallgattak ki gyanúsítottként, akik összesen 55 rendbeli bűncselekmény elkövetésével gyanúsíthatóak megalapozottan.

Többek között a Salgótarjáni Rendőrkapitányság munkatársai 2019. október 8-án elfogtak egy 38 éves salgótarjáni férfit, aki ellen a hatóság új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást. A nyomozás adatai alapján a férfi 2019 júniusa és 2019. szeptember 18. közötti időben Salgótarján belterületén több személy részére, több alkalommal értékesített úgynevezett "varázsdohányt". A nyomozók a megtartott kutatások alkalmával bruttó 79,87 gramm kábítószergyanús, barna színű növényi törmeléket találtak meg és foglaltak le. A beszerzett szakértői vélemény alapján a lefoglalt növényi törmelék új pszichoaktív anyagnak minősül.

A Balassagyarmati Rendőrkapitányság munkatársai 2019. október 15-én gyanúsítottként hallgattak ki lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt egy 23 éves érsekvadkerti férfit, aki a beszerzett adatok alapján 2019 szeptemberében egy balassagyarmati szórakozóhelyről eltulajdonította a sértett pulóverét és táskáját, melyben a sértett készpénze és iratai voltak.

A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság munkatársai 2019. október 19-én fogtak el és hallgattak ki két rendbeli lopás vétség és egy rendbeli lopás vétség kísérlet megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként egy 25 éves rákóczibányai lakost. A férfi a rendelkezésre álló adatok alapján 2019. augusztus 18-ra virradóan Nemtiben egy út szélén parkoló autóbusz ajtaját szétfeszítette, és abból a beépített rádiós magnót megkísérelte eltulajdonítani. Ezután egy személygépkocsit tört fel, melyből erőszakkal kitépte és eltulajdonította a rádiós magnót, és magával vitt egy mentőládát. Ezt követően egy másik családi házhoz ment, ahol az épület előtt parkoló, lezáratlan személygépkocsit, a benne hagyott indítókulccsal beindította, és azzal a helyszínről elhajtott.

A Pásztói Rendőrkapitányságon lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás egy 32 éves szurdokpüspöki férfi ellen, aki a beszerzett adatok alapján 2019 májusában egy szurdokpüspöki lakóházból radiátort, villanykapcsolókat és az összes fűtés- és villanyvezetéket eltulajdonította. A férfi cselekményével sértetteknek több, mint két millió forint kárt okozott.

A hatóságok tagjai a gyanúsítottak közül hét főt vettek őrizetbe, és ezek közül három személy letartóztatásának indítványozására tettek előterjesztést. A nyomozók az akció során öt férfit fogtak el, akik ellen elfogatóparancs volt érvényben.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.