Célkeresztben a szolnoki pizzéria

2021. 12. 22., sze - 10:23
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A jogsértő nyitvatartási időn kívül szeretett járni a szolnoki pizzériába, ahol megdézsmálta a pizzafeltéteket és az italokat. A feltételezett elkövető őrizetben várja a bíróság döntését a letartóztatásáról.

A Szolnoki Rendőrkapitányság több rendbeli lopás vétség elkövetése miatt folytat eljárást egy szolnoki lakos ellen.

A rendelkezésre álló adatok szerint, a helyi fiatalember megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2021. október 30-án 2 óra 30 perc és 9 óra között egy szolnoki pizzéria kasszájából készpénzt tulajdonított el. A férfi néhány nap elteltével, 2021. december 12-én ismét a pizzázót szemelte ki magának, akkor 70 doboz energiaitalt lopott el. A jogsértő 2021. december 19-én 1 óra és 12 óra között újra visszatért a pizzázóba és onnan húsárukat, üdítőitalokat vitt magával. Az étterembe immár negyedik alkalommal, 2021. december 21-én visszament a férfi, ekkor azonban társa is volt a bűncselekmény kivitelezésében. A feltételezett elkövetők épp távoztak a bűncselekmény helyszínéről, amikor a járőrökbe botlottak. A rendőrök a fagyasztott csirkemellel, öt literes olívaolajjal, sajttal és gesztenyemasszával megpakolt hátizsákok miatt ellenőrizték a fiatalokat, akik hamarosan beismerték, hogy lopott élelmiszer van náluk. Az egyenruhások elfogták és előállították a Szolnoki Rendőrkapitányságra a 22 és 21 éves férfiakat, akiket gyanúsítottként kihallgattak. A rendőrök az éttermi lopások miatt elrendelt eljárásokat egyesítették a gyanúsított által két korábban megvalósított lopáshoz. Egyik esetben Cs. János egy szolnoki telephelyről, 2021. augusztusában tulajdonított el tisztítószereket és ruhaneműket, valamint megette az ott tárolt élelmiszert, míg a másik alkalommal, 2021. augusztus 20. és augusztus 23. között egy helyi szállóból szivattyút és hidraulika-kiegészítőt vitt magával.

A nyomozó hatóság Cs. János – akit 6 rendbeli lopással gyanúsítottak meg a nyomozók – őrizetbe vételéről határozott, míg társa szabadlábon védekezhet.  


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.