Csak órákig örülhettek a zsákmánynak az angyalföldi rablók

2019. 07. 22., h - 09:16
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIII. kerületi Rendőrkapitányság járőrei elfogták azt a két férfit, akik rövid időn belül két rablást is elkövettek.

Egy 21 éves gulácsi és egy 25 éves besenyődi férfi 2019. július 20-án késő este Budapest XIII. kerületében, a Párkány utcában leütött egy férfit és elvette a mobiltelefonját, valamint a pénzét. Öt perccel később a közelben lévő játszótéren egy fiatalkorú mobiltelefonját próbálták meg elvenni, és az egyik elkövető megütötte a fiút. A két férfi ezután elmenekült, mert a sértett határozott ellenállása miatt nem tudták elvenni a telefonját.

A bejelentést követően rövid időn beül megérkeztek a kerületi járőrök, akik a helyszínen kapott személyleírások és a térfigyelő kamerák felvételeinek elemzését követően azonosították a 21 éves gulácsi férfit, akit négy órával később elfogtak. Később a másik feltételezett elkövetőt is azonosították, akit a hajnali órákban a Váci úton fogtak el. A rendőrök a férfinál megtalálták a pénzt és a mobiltelefont is.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIII. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói a két férfit rablás bűntett és rablás bűntett kísérlet miatt gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették, valamint előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltűnt Bukovszki József

A Komáromi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri a 74 éves férfi eltűnése ügyében.

 

Árokba lökte a motorost

A 31-es számú főúton történt balesetben megsérült motorosnak a Készenléti Rendőrség szolgálaton kívüli munkatársa segített.  

 

Siklóernyős zuhant le

Iszkaszentgyörgy mellett zuhant le egy mezőgazdasági földterületre a siklóernyős.

 

Maszkot viselt a szeméremsértő

A XXII. kerületi rendőrök keresik azt a férfit, aki a gyanú szerint egy fiatal lány előtt szeméremsértő módon viselkedett.

 

Letartóztatták

30 napig biztosan rács mögött marad az a nő, aki társával idős embereket megtévesztve lopott több alkalommal Oroszlányon.