Csak úgy

2019. 07. 10., sze - 08:28
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A paksi rendőrök befejezték annak az ügynek a vizsgálatát, melyet egy helyi férfival szemben indítottak garázdaság és más bűncselekmény elkövetése miatt.

Egy 21 éves paksi fiatal tett bejelentést a rendőrségre, mert 2019. május 12-én 22 óra 45 perc körül egy számára idegen férfi a város egyik terén odalépett hozzá, és minden előzmény nélkül arcul ütötte. A sértettnek nyolc napon belül gyógyuló sérülései lettek, és a szemüvege is eltörött. A fiatal barátai az elkövető után mentek, és a rendőrség kiérkezéséig figyelték. Az egyenruhások rövid időn belül – a cselekmény helyszínétől nem messze – igazoltatták a 27 éves helyi férfit, akit előállítottak, azonban olyan ittas volt, hogy kórházba kellett szállítani.

Az ügyben a Paksi Rendőrkapitányságon indítottak büntetőeljárást garázdaság és könnyű testi sértés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. A férfi az eljárás során tett gyanúsítotti kihallgatása során azzal védekezett, hogy nagyon részeg volt azon a napon, és semmire sem emlékszik abból, amit tett.

A paksi rendőrök szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az ügy iratait a napokban megküldték az ügyészségnek.   


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.