Családi tragédia

2015. 08. 17., h - 05:42
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A fiú lelőtte az apját, majd önkezével vetett véget az életének.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2015. augusztus 16-án 6 óra 41 perckor Bócsa térségében, az 54-es számú főút melletti bekötőúton egy gépkocsiban találtak egy holttestet. A férfi halálát a helyszíni szemle adatai alapján idegenkezűség okozta, a sértett lövés áldozata lett.

 

Az elhunyt férfi fiát a bócsai tanyájuk közelében szintén lőtt sérüléssel találták meg, akinek az életét a szakszerű egészségügyi ellátás ellenére nem sikerült megmenteni. A 34 éves férfi - aki mellett megtalálták az engedéllyel tartott sörétes fegyverét - önkezűleg vetett véget az életének.

 

Az eljárás során a nyomozók megállapították, hogy a fiú lelőtte az apját, majd önkezével vetett véget az életének.

 

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.