Döntőfűrészt lopott

2019. 01. 26., szo - 08:05
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelést javasol a rendőrség a bogyiszlói férfi ellen.

A Tolnai Rendőrőrs eljárást folytatott lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy bogyiszlói lakos ellen. 

A 21 éves férfi a nyomozás adatai szerint 2018. április 2-a és 3-a között bement egy bogyiszlói ház udvarára, majd a csukott, de nem zárt melléképületből ellopott egy döntőfűrészt. Az elkövető a bűncselekménnyel mintegy 25 000 forint kárt okozott.

A rendőrök a férfit gyanúsítottként hallgatták ki, az eljárás során szabadlábon védekezhet.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a Tolnai Rendőrőrs Bűnügyi Alosztálya a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat a napokban átadta az ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tíz díler rendőrkézen

Nagyszabású, összehangolt akcióban, több mint 180 kolléga közreműködésével csaptak le a rendőrök Jászapátiban és Hevesen új pszichoaktív anyaggal kereskedőkre.

 

A gyanú szerint bántalmazta a gyermekét

A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya életveszélyt okozó gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétség elkövetése miatt folytat eljárást.

 

Időben

A Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság Tokaji Rendőrőrs körzeti megbízottja ért oda először egy közúti balesethez.

 

Eltűnt Németh József

A 45 éves férfi megtalálása érdekében a csornai rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.

 

Közel kilencmillió forint a kár

Egy kazincbarcikai sértett számlájáról közel kilencmillió forintot vett le egy elkövető. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

Ki látta Orsós Krisztiánt?

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik az eltűnt fiú megtalálása érdekében.