Drogban utaztak

2019. 07. 11., cs - 10:53
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Közúti ellenőrzés során buktak le Drávapalkonyán azok a fiatalok, akik kábítószert fogyasztottak, egyikük pedig árulta is a drogot.

A rendőrök 2019. július 10-én gyanúsítottként hallgattak ki egy 24 éves nagyharsányi, egy 22 éves szaporcai és egy 18 éves harkányi férfit. A személygépkocsival közlekedő fiatalokat július 9-én 20 óra 45 perckor igazoltatták a siklósi rendőrök Drávapalkonya belterületén. Az ellenőrzés során a járműben utazó fiatalok zavartan viselkedtek, így felmerült a kábítószer-fogyasztás gyanúja, ezért előállították őket mintavételre. A velük szemben alkalmazott kábítószer-gyorsteszt pozitív eredményt mutatott. A jármű, valamint a 22 éves férfi ruházatának átvizsgálása, továbbá a férfi lakásán megtartott kutatás során összesen bruttó 21,4 gramm kábítószergyanús növényi származékot találtak és foglaltak le a nyomozók. Gyanúsítotti kihallgatásukon mindhárman elismerték a bűncselekmény elkövetését.

A 24 éves gépkocsivezető és 18 éves utasa ellen kábítószer birtoklása, 22 éves társuk ellen pedig – őrizetbe vétele mellett – kábítószer-kereskedelem elkövetése miatt nyomoz a Siklósi Rendőrkapitányság.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.