Dunántúli rendőr-főkapitányságok összefogása

2017. 11. 22., sze - 13:51
Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Huszonnégy órán belül beazonosították, egy héten belül pedig elfogták a gyanúsítottakat.

Rendőrkézre került az a két cseh férfi, akik a gyanú szerint Szombathelyen, a kámoni és a herényi városrészen, valamint a Stromfeld lakótelepen lévő családi házakba tört be. A megalapozott gyanú szerint a külföldiek a betöréssorozatot Veszprém megyében kezdték és végül Veszprém megyében elfogták őket. A bűncselekmény felderítése a három szomszédos megye – Győr-Moson-Sopron megye, Veszprém megye és Vas megye – érintett rendőri állománya által végrehajtott együttműködés eredménye.

A Szombathelyi Rendőrkapitányság munkatársai 2017. november 8-án hat, a következő napon pedig további két bejelentés alapján intézkedtek a megyeszékhelyen. Az akkor még ismeretlen személyek jellemzően a nyílászárók befeszítését követően jutottak be az ingatlanokba és azokból készpénzzel, valamint arany ékszerekkel távoztak.

A megyeszékhely egyébként nyugodt városrészén, a lakosság szubjektív biztonságérzetének fenntartása érdekében munkatársaink haladéktalanul megkezdték az adatgyűjtést és az információk értékelését. A dunántúli megyei rendőr-főkapitányságok közötti együttműködésnek köszönhetően a szombathelyi bűncselekmények elkövetésétől számított huszonnégy órán belül a vasi nyomozók beazonosították a 32 éves és a 43 éves férfit, akik megalapozottan gyanúsíthatóak a betöréses lopások elkövetésével. A beszerzett adatok alapján a hatóság a feltételezett elkövetőkkel szemben elfogatóparancsot bocsátott ki. A cseh állampolgárokat Pápához közel, egy közúti ellenőrzés során igazoltatták és fogták el a rendőrök 2017. november 15-én. Mindkettejüket előállították és kihallgatták. A Veszprémi Rendőrkapitányság – a gyanúsítottak előzetes letartóztatása mellett – lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárás keretében vizsgálja az eset körülményeit.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.