Egymilliós lopás

2020. 02. 17., h - 13:11
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kecskeméti nyomozók másfél nap alatt elfogták azt a két jakabszállási férfit, akik egy tanyából válogatás nélkül vittek el mindent, amit csak találtak.

 

Egy 45 éves orgoványi nő tett bejelentést 2020. február 13-án a rendőrségre a sérelmére elkövetett lopás miatt. Az asszony elmondta, hogy Jakabszálláson van egy tanyája, ahová naponta jár ki állatokat gondozni. Csütörtök reggel azt vette észre, hogy az ingatlan területére valaki bement, és a szerszámos tároló deszka falát kifeszítve onnan hozzávetőlegesen egymillió forint értékben különböző eszközöket tulajdonított el.

A nyomozók a tanyás területen széleskörű adatgyűjtést hajtottak végre, melynek során találtak egy olyan férfit, aki óvatlan volt, és vett a lopott holmikból. Egy nappal később – újabb információk alapján – a rendőrök eljutottak egy 29 és egy 25 éves férfihoz, akik korábban az asszonynál alkalmi munkát végeztek. Kiderült, hogy a két helybéli akkor nézte ki magának az ingatlant, ahová aztán nagy zsákmány reményében törtek be. A bűncselekmény feltételezett tetteseit elfogták, és lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták.

A rendőrök az eltulajdonított tárgyak – aggregátor, utánfutó, motoros fűrészek és fűkasza – nagy többségét megtalálták és lefoglalták, így a sértett kárának jelentős része megtérült.

A jelenleg szabadlábon védekező gyanúsítottak az ügyben beismerő vallomást tettek. A nyomozás a Kecskeméti Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán folyamatban van.

A sértett az egyik közösségi portálon megköszönte a rendőröknek a gyors és eredményes munkát.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.