Élettársával árulta az új pszichoaktív anyagot

2017. 11. 19., v - 09:52
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A nyomozók Debrecen-Pacon otthonukban ütöttek rajta a férfin és társán.

A helyi nyomozóknak olyan információ jutott a tudomására, hogy egy férfi élettársával közösen anyagi haszonszerzés céljából rendszeresen bódító hatású anyagot árusít a lakókörnyezetükben élőknek. A rendőrök a helyi lakosokat összehangolt akcióban 2017. november 18-án reggel elfogták és a rendőrkapitányságra előállították, ahol gyanúsítottként hallgatták ki őket. A nyomozók a 38 éves B. Györgyöt bűnügyi őrizetbe vették és előterjesztést tesznek előzetes letartóztatásának indítványozására, míg 40 éves társa az eljárás jelenlegi szakaszában szabadlábon védekezhet. A beszerzett adatokat követően a rendőrök azonosítottak öt fogyasztót, akik a gyanúsítottaktól vásárolták a pszichoaktív anyagot. Őket a rendőrkapitányságra előállították és tanúként kihallgatták.

A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya bűnszövetségben elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt – szakértő bevonásával – indított büntetőeljárást B. György és K. Csilla ellen.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tíz díler rendőrkézen

Nagyszabású, összehangolt akcióban, több mint 180 kolléga közreműködésével csaptak le a rendőrök Jászapátiban és Hevesen új pszichoaktív anyaggal kereskedőkre.

 

A gyanú szerint bántalmazta a gyermekét

A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya életveszélyt okozó gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétség elkövetése miatt folytat eljárást.

 

Időben

A Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság Tokaji Rendőrőrs körzeti megbízottja ért oda először egy közúti balesethez.

 

Eltűnt Németh József

A 45 éves férfi megtalálása érdekében a csornai rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.

 

Közel kilencmillió forint a kár

Egy kazincbarcikai sértett számlájáról közel kilencmillió forintot vett le egy elkövető. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

Ki látta Orsós Krisztiánt?

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik az eltűnt fiú megtalálása érdekében.