Életveszélyes sérülést okozott

2018. 04. 25., sze - 09:43
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették azt a debreceni férfit, aki megütötte vitapartnerét.

A rendőrségre 2018. április 21-én 13 óra 30 perc körül egy debreceni egészségügyi intézményből tettek bejelentést arról, hogy egy férfit látnak el, akinek a sérülései bántalmazásból származnak.

A nyomozók az adatgyűjtés során beszerzett információk alapján azonosították a sértett támadóját, akit 2018. április 24-én gyanúsítottként kihallgattak. A 40 éves férfi a megalapozott gyanú szerint 2018. április 21-én 4 óra körül egy debreceni szórakozóhelyen kialakult nézeteltérés miatt az utcán ököllel arcon ütötte a sértettet, aki súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett.

F. Szilveszterrel szemben a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya életveszélyt okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt, őrizetbe vétele mellett folytatja a nyomozást. A nyomozó hatóság előterjesztést tett a debreceni lakos előzetes letartóztatásának indítványozására.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.