Elfogták a körözött férfit

2018. 07. 19., cs - 11:26
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A győri és a pápai rendőrök elfogtak egy 45 éves pannonhalmi férfit, akivel szemben elfogatóparancs volt érvényben.

A rendőrök Győrben egy gépkocsi vezetőjét akarták ellenőrizni 2018. január 24-én az éjjeli órákban. A sofőr kiugrott az autójából és elmenekült az intézkedés elől. A járőrök az adattárakban történt ellenőrzés során megállapították, hogy a hátrahagyott gépkocsi tulajdonosa B. Róbert 45 éves pannonhalmi lakos. Az autó, majd azt követően a férfi házának átvizsgálásakor a rendőrök többféle kábítószergyanús anyagot találtak, amiket lefoglaltak. A Győri Rendőrkapitányság az ismeretlen helyen tartózkodó férfival szemben elfogatóparancsot adott ki. A lefoglalt anyagokról a kirendelt igazságügyi vegyész szakértő megállapította, hogy azok kábítószernek minősülnek, hatóanyag tartalmuk pedig meghaladja a jelentős mennyiség alsó határát. A szakértői vélemény alapján az ügyben a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság folytatta a nyomozást kábítószer birtoklása bűntett elkövetésének gyanúja miatt.

A Győri Rendőrkapitányság információi alapján, a győri nyomozók és a pápai körzeti megbízott 2018. július 18-án, Kup településen elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 45 éves pannonhalmi férfit. Az akció során a férfinál és a társaságában tartózkodó 21 éves nőnél újabb kábítószergyanús anyagokat találtak, amiket a Pápai Rendőrkapitányság rendőrei lefoglaltak. A férfit a győri nyomozók őrizetbe vették.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.