Elfogták a rablót

2020. 02. 05., sze - 11:29
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A debreceni rendőrök azonosították és elfogták azt a férfit, aki a megalapozott gyanú szerint kirabolt egy nőt Debrecenben.

Telefonon kért segítséget egy állampolgár 2020. január 27-én 12 óra 15 perc körül, mivel Debrecenben, a Nagyerdőn kiraboltak egy nőt.

A rendőrök azonnal a helyszínre mentek és meghallgatták a sértettet, aki elmondta, hogy miután leszállt a buszról, egy férfi hátulról megtámadta, a földre lökte és miközben többször megütötte, elvette a pénztárcáját, majd elmenekült.

A debreceni bűnügyesek nyomozócsoportja adatgyűjtésbe kezdett, amelynek hamar eredménye lett. Sikerült azonosítaniuk a feltételezett elkövetőt, akit a Cívis Közterületi Támogató Alosztály munkatársai 2020. február 5-én hajnalban fogtak el otthonában. A nyomozók előállították a 33 éves férfit, akit gyanúsítottként kihallgattak. R. Imre beismerő vallomást tett.

A rendőrök őrizetbe vették a hajdúsámsoni lakost, akivel szemben előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztály rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja az eljárást.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.