„Elgurult a gyógyszer”

2019. 10. 22., k - 10:50
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Orrcsonttöréssel zárult a sávolyi italozás.

Sávolyon, 2019. október 20-án este egy férfi italozás közben összeveszett a nagybátyjával, ezért többször arcon ütötte. A sértett a bántalmazás során 8 napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett. A rendőrök a 33 éves helyi lakost a helyszínen elfogták és előállították a Marcali Rendőrkapitányságra, ahol október 21-én súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A férfi vallomásában elismerte a bűncselekmény elkövetését, tettét pedig azzal indokolta, hogy a veszekedés során elgurult nála a gyógyszer.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.